Fabók Bálint készítette azt a cikksorozatot, amely a Jobbik költéseivel és a párt mögött épülő gazdasági és szakmai háttérországról szól. A cikkek a megjelenéskor talán nem kavartak különösebb vihart, de a célunk eleve inkább az volt, hogy jobban megismerhetővé tegyünk egy fontos, de továbbra is rejtélyes politikai erőt. Végül a hatás sem maradt el, számunkra is meglepő módon Orbán Viktor miniszterelnök később többször is idézett a cikkekből, természetesen leginkább akkor, amikor támadni próbálta a Jobbikot. Bálint több hónapot töltött a párt belső működésének megismerésével:

Ha a Forrai Richárdról készült cikkeim hónapjait egy képben kellene összefoglalnom, akkor az az Excel-tábla feletti görnyedésemet ábrázolná. Ha egy képregény készülne belőle, akkor pár képen az Excel-tábla szerepét átvenné az online cégadatbázis. Az izgalmasabb képkockák háttere pedig a cégbíróságot ábrázolná az ingerszegény iroda helyett. A világ legunalmasabb képregényét aligha dobná fel az a kép, amelyen épp Budapest tetszőleges plázájában egy kávézóban ülök, pedig pont ezekért a pillanatokért voltam a leghálásabb, hiszen végre kiszakadhattam a táblázatok börtönéből.

Bár a cikkekhez információkat nyújtó forrásokkal találkoztam lepattant sörözőben, kávézóban vagy romkocsmában, időarányosan soha annyi plázában nem fordultam meg, mint a cikkek elkészítése alatt. Ezt a legkevésbé sem bántam, mert a cikk-készítés legérdekesebb externáliái közé tartozott például a Budagyöngye Bevásárlóközpontra rácsodálkozni legutóbbi látogatásom után, amikor még tizenévesként a játékboltban dilemmáztam arról, hogy a BVSC vagy a Kispest gombfocicsapatára költsem a zsebpénzem.

Ha fontosnak tartod a hatalom ellenőrzését, támogasd a Direkt36-ot!

[vimeo id=”158801352″ align=”center”]

Persze a találkozók már önmagukban változatosságot jelentettek, ugyanis előtte hetekig csak a gép előtt ülve gyűjtöttem adatokat Forrai Richárdról, cégeiről, jobbikos megrendeléseiről. Nevével először még origós újságíróként találkoztam, talán akkor, amikor a 2014-es kampány idején a szerkesztőségben rám osztották ki a Jobbik kampányának nyomon követését. Több, Jobbik körüli cég vezetőjeként is felbukkant, mint például a párt mögött álló think-thank, az Iránytű Intézet, vagy a jobbikos pártlapot, a Barikádot kiadó Magyar Hírek Kft. Ennek ellenére ezeken a könnyen ellenőrizhető adatokon kívül lényegében semmit nem lehetett találni róla a Google-ben.

A kampány során nem volt lehetőségem utánajárni annak, hogy pontosan milyen szerepet tölt be Forrai a Jobbik életében. Az élet viszont megadta erre a lehetőséget, amikor 2015 nyarán elkezdtem dolgozni a Direkt36-nál. A feladatom az lett, hogy utánanézzek, létezik-e olyan gazdasági szereplő vagy csoportosulás, amelyet a Jobbikhoz bizonyíthatóan szoros szálak fűznek. Az első időszakban a Jobbik frakciószerződései, és a pártalapítvány költési listája alapján rendszereztem a különböző vállalkozásokat. Az ilyenfajta munka jellemzője, hogy rendszeresen lyukra fut az ember, legalábbis én. Sok idő elment azzal, hogy elindultam – újságírói szempontból – ígéretesnek tűnő szálakon, amelyek egy idő után kevésbé tűntek érdekesnek.

Az viszont világos lett, hogy Forrai Richárd fontos szerepet tölthet be a Jobbik gazdasági holdudvarában, ugyanis több saját érdekeltsége, és vele szorosan kapcsolatban álló személyek cégei is többször szerződtek a Jobbikkal. Ekkor döntöttük el, hogy a készülő cikkben Forrai szerepével fogunk foglalkozni. Ezt követően több tucat emberrel beszéltem, akiknek van vagy volt rálátásuk a párt belső működésére, vagy más ügyből kifolyólag ismerték Forrait. Ahogy ilyenkor lenni szokott, többen nem akartak beszélni róla, és többször fordult elő az is, hogy egy megbeszélt találkozót mondtak vissza. Vagy azt vissza sem mondva eltűntek.

Hasonló cikkeknél igyekszem minél szélesebb spektrumból meríteni, azaz minél több olyan emberrel találkozni, akik különböző szemszögből ismerhették meg Forrai tevékenységét, hogy minél objektívebb képet kapjak róla. Talán ez is az a mondat, amelyet legtöbbször mondtam el újságíróként. Persze ez, ahogy lenni szokott, most sem teljesült maradéktalanul. A Jobbik vezetői közül például csak Szabó Gáborral tudtam találkozni, bár ő többnyire készségesen válaszolt a kérdéseimre, emlékeim szerint több mint két órán keresztül.

Forrai Richárddal már a cikk írása közben felvettem a kapcsolatot, bár ez annyiban merült ki, hogy tájékoztattam a készülő cikkről, és írtam neki, hogy szívesen találkoznék vele az adatgyűjtésem végén. Egy hűvös, de napfényes napon találkoztunk az általa javasolt Nyugati téri Costa Coffee-ban. Rózsaszín, kockás ingben, vékonyított öltönyben érkezett, és az egyik első interakciónk az volt, hogy kezembe nyomta a pénztárcáját, hogy vigyázzak rá, amíg a fotósunk lő róla pár képet az Eiffel téren. A mainstream médiában ábrázolt jobbikos archetípusa talán nem is állhatott volna tőle távolabb az első benyomásaim alapján. Kedves, vidám, és kifejezetten közvetlen volt.

Más jobbikosokhoz hasonlóan azzal indított, hogy higgyem el, sokkal közelebb vagyunk egymáshoz, mint gondolnánk. A beszélgetés közben és a cikk elkészítésével is igyekeztem neki bebizonyítani, hogy tőle is ugyanolyan távolságot tartok, mint bármelyik cikkemnek az alanyától.