Idén év elején közöltünk egy cikket arról, milyen tényezők vezettek ahhoz, hogy Simicska Lajos elbukta háborúját Orbán Viktorral szemben. Kiderítettük, hogy Simicska valójában hezitált azon, hogy egyáltalán szembeszálljon-e Orbánnal, a végén pedig már az életét féltette. Az eredeti cikk itt olvasható, alább pedig elmeséljük, hogyan gyűjtöttük össze a hozzá szükséges információkat:

Lassan haladtunk az autóval a jeges és hepehupás földúton. Már több órája jártuk a környéket, de nem találtuk meg, akit kerestünk, így épp távozni készültünk. Egyszer csak feltűnt azonban a távolban egy, az útviszonyokkal dacolva száguldó terepjáró. Amikor elhaladt mellettünk, kiderült, hogy pont az az ember ül a Land Rover Defender típusú autóban, akit kerestünk.

A terepjáró sofőrje az elmúlt harminc év magyarországi politikai történéseinek egyik legfontosabb és legérdekesebb szereplője, Simicska Lajos volt. Ekkor már több hónapja gyűjtöttük az információkat Szabó András kollégámmal együtt arról, hogy mi vezetett az oligarcha bukásához, és azért próbáltuk felkutatni, hogy neki is feltegyünk pár kérdést.

Simicska az elmúlt néhány évet azzal töltötte, hogy megpróbálja kiszorítani Orbán Viktort a hatalomból, de látványos kudarcot vallott. Az áprilisi parlamenti választásokon aratott újabb fideszes győzelem után előbb bezárta a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót, majd nyáron megvált a teljes gazdasági birodalmától. Akkoriban sok cikk megjelent a magyar sajtóban, amely a fegyverletétel kapcsán elemezte és összegezte Simicska tevékenységét, és először nem is szerepelt a terveinkben az, hogy mi komolyabb figyelmet szenteljünk a történetének. Általában ugyanis kerüljük az olyan sztorikat, amelyekkel más szerkesztőségek is foglalkoznak. Hamar kiderült azonban, hogy érdemes alaposabban is utánanézni annak, mi vezetett Simicska bukásához.

[youtube id=”wrmHMpivJ2Y”]

Ebben szerepet játszott a személyes kíváncsiságom is. Korábban sokat foglalkoztam Simicska tevékenységével, elsősorban 2010 és 2014 között, amikor hatalmának csúcsán volt. Akkoriban nőtt igazán nagyra az állami megbízásokkal felpumpált cégbirodalma, a kormányzati intézmények és állami cégek pedig tele voltak hozzá kötődő emberekkel. Túlzás nélkül lehet mondani, hogy akkoriban annyira rettegett figura volt, hogy sokan még a nevét sem merték kiejteni. Én legalábbis tisztán emlékszem rá, hogy abban az időben többen egyszerűen megszakították a beszélgetést, amikor a telefonos megkereséseim során jeleztem nekik, hogy Simicskáról szeretnék velük beszélgetni. (Közben egyébként már akkor is kiderült, hogy van neki egy trágár, de szórakoztató oldala is. 2012-ben volt vele egy telefonbeszélgetésem, ahol egyáltalán nem tűnt fenyegetőnek, pedig azért keresett meg, hogy panaszkodjon a cikkeim miatt. A kifogásait szarkasztikus megjegyzésekbe csomagolva adta át, miközben úgy tűnt, hogy nem volt teljesen józan.)

A Direkt36-nél aztán csak érintőlegesen foglalkoztam Simicska ügyeivel, de azért figyelemmel tartottam a mozgását, és időnként beszélgettem olyan forrásokkal, akik kötődtek hozzá. Tavaly nyár végén is volt pár ilyen találkozóm, és az ott hallottak alapján úgy tűnt, hogy a fegyverletétel kapcsán megjelent cikkek csak vázlatosan mesélték el a történetet. Arra gondoltam, hogy ha már olyan sok energiát öltem Simicska korábbi időszakának a megértésébe, akkor érdemes lenne talán feldolgozni a bukásának a sztoriját is. Mégiscsak a modern Magyarország történetének egyik legfontosabb figurájáról van szó.

Elkezdtem tehát olyan embereket keresni, akik közel álltak Simicskához az Orbánnal folytatott konfliktusa alatt. Valamennyire megkönnyítette a helyzetet, hogy az egykori birodalom elvesztésével sok korábbi bizalmasa is eltávolodott az oligarchától. Így rá tudtunk bírni olyan embereket is arra, hogy beszéljenek velünk, akik valószínűleg akár még néhány hónappal korábban sem álltak volna kötélnek.

Nem mindenkivel ment azonban ez könnyen. Megkerestem például Simicska egyik régi bizalmasát, aki először vonakodott, majd gondolkodási időt kért. Ennek letelte után közölte, hogy belemegy a beszélgetésbe, de aztán egy nappal később írt egy üzenetet, hogy mégsem vállalja. Végül úgy sikerült rábírnom arra, hogy mégis találkozzunk, hogy közöltem vele, neki nem is kell semmilyen új információt megosztania velem, csak hallgassa meg, amit addigra megtudtam, és jelezze, hogy mi az, amit meg tud erősíteni, és mi az, amit nem.

Persze ez is egy bizalmas beszélgetés volt, mint szinte az összes többi. Az ehhez hasonló érzékeny történeteknél jellemző, hogy a források csak azzal a feltétellel adnak információkat, ha nem közöljük a nevüket. Ez még nem is lenne feltétlenül baj, viszont további nehézség volt, hogy ez egy olyan típusú, alapvetően személyes kapcsolatok alakulásáról szóló történet volt, amelynél kevés esély volt arra, hogy írásos bizonyítékokat találjunk az eseményekről. A cselekményeket leginkább magánbeszélgetések és egyéb bizalmas körben lezajlott találkozók vitték előre, amikről aztán nem születtek írásos feljegyzések (vagy legalábbis egyik forrásunk se hallott ilyenről).

Így maradt az a lehetőség, hogy igyekeztünk minél több forrással beszélni, lehetőleg olyanokkal, akik közvetlen részesei voltak az eseményeknek, és így konkrét részleteket is fel tudtak idézni. Még így is ügyeltünk arra, hogy a legfontosabb és legérdekesebb epizódokra (például arra, hogy Simicska sugárzásvédő berendezéseket szerzett be) több egymástól független forrástól is szerezzünk be információkat. Így hiába jelent meg a cikk úgy, hogy nem volt benne egy olyan forrás sem, akit megnevezhettünk volna, csak olyan történések szerepeltek benne, amelyeknek valóságtartalmáról alaposan meggyőződtünk.

Az egyik legfontosabb teendő persze ilyenkor az, hogy a főszereplőt is megkeressük. Simicskához már régóta volt egy telefonszámom, de soha nem sikerült rajta elérni, így egy november végi napon Szabó András kollégámmal autóba ültünk, és elmentünk a Veszprém melletti Hárskútra. Forrásainktól úgy tudtuk, hogy az egykori oligarcha ebben a csendes bakonyi faluban tölti jelenleg idejének egy jelentős részét. Itt működik a családja tulajdonában maradt egyetlen vállalkozás is, egy állattenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági társaság.

Hárskút határában van a cégnek egy majorsága, és ennek közelében húzott el mellettünk Simicska a terepjárójával. Bár a nyomába eredtünk, ő olyan gyorsan ment, hogy esélyünk sem volt utolérni. Végül azonban a földutat követve eljutottunk egy tanyához, amelynek udvarán ott állt a Land Rover. Kiszálltunk a kocsiból, és elkezdtük szólongatni Simicskát, de ő nem reagált. Aztán épp beültünk az autóba, hogy átálljunk egy olyan pozícióba, ahonnan jobban szemmel tudjuk tartani a házat, amikor Simicska kilépett az épületből. Kávét ivott, és cigarettázott, miközben azt hajtogatta, hogy hagyjuk békén.

Az egykor nagyhatalmú oligarchából nem sugárzott semmilyen keménység vagy agresszivitás. Inkább fáradtnak tűnt, ahogy kérlelt bennünket, hogy menjünk el, majd az utolsó kérdéseinkre már nem is reagált semmit, csak hátat fordított, és szívta tovább a cigarettáját. Furcsa volt ezt látni azok után, hogy néhány évvel korábban még úgy tűnt, mint aki élet és halál ura a magyar politikában.