Ez a tényfeltáró munka is úgy kezdődött, mint ahogy az nálam legtöbbször szokott. Észrevettem, hogy nem stimmel valami.

Még valamikor 2014 őszén nézegettem azt a közbeszerzési adatbázist, amelyet a CEU Microdata kutatócsoportjától kaptam. A közbeszerzési információk hozzáférhetők a hivatalos állami honlapon is, de ott csak egyedi kereséseket lehet végrehajtani, tömeges adatletöltésre nincs lehetőség. Pedig sokkal izgalmasabb egyben látni az egy-egy szervezet által kiírt pályázatokat vagy éppen az összes megbízását egy adott cégnek. Így rá lehet bukkanni aránytalanságokra, ellentmondásokra, amelyekből aztán gyakran érdekes sztorik kerekednek.

A Microdata saját kutatási céljaira letöltötte ezeket az adatokat, és egy könnyedén használható applikációban megosztotta a nyilvánossággal, illetve nekem odaadták nyers formátumban is. Ez egy hatalmas – több százezres – adatsor, és az egyik elemzési módszerem az volt, hogy lebontottam kisebb elemekre. Kíváncsi voltam például arra, hogyan alakultak a közbeszerzések az V. kerületben, amelynek 2006-tól 2014-ig Rogán Antal volt a polgármestere, és egy ideje visszaélésekről szóló ellenzéki vádaktól volt hangos.

Leszűrtem tehát magamnak az V. kerületi önkormányzat által kiírt közbeszerzéseket, és első körben azt vizsgáltam, hogy kik voltak a legnagyobb és leggyakoribb nyertesek. Kiderült, hogy 2011 óta egy EU-Line nevű cég nyerte el el az építési megbízások túlnyomó részét, összességében több milliárd forint értékben.

Ha fontosnak tartod a tényfeltáró újságírást, támogasd a Direkt36-ot!

[vimeo id=”158801352″ align=”center”]

Akkor hallottam először az EU-Line-ról, honlapot sem találtam hozzá (ami a 2010-es években már önmagában gyanús egy milliárdos forgalmú cégnél), de igazán akkor kezdtem el furcsállni a dolgot, amikor a cégnyilvántartásban utánanéztem a vállalkozásnak. Kiderült, hogy 2011-ben – tehát nem sokkal első közbeszerzési győzelmei előtt – alapította egy akkor 26 éves fiatalember, akinek előtte nem volt semmilyen más vállalkozása.

Ez volt az a pont, amikor először azt éreztem, hogy itt valami nem oké. Hogyan kaphat milliárdos munkákat az ország egyik legfontosabb kerületében egy ránézésre komolyabb gazdasági háttérrel nem rendelkező vállalkozó semmiből előbukkanó cége?

Első lépésként azt tettem itt is, amit manapság mindenki csinál, ha érdekli valami. Beütöttem a neveket a Google-be. A cégről alig találtam valamit, a tulajdonossal pedig sajnos nem volt szerencsém. Bódis Andrásnak hívják a fiatalembert, ami nem egy gyakori név, de pechemre pont ugyanígy hívják a Heti Válasz egyik vezető újságíróját. Így a kereséseimre gyakorlatilag semmilyen más találatok nem jöttek elő az ő cikkein kívül.

Következő körben utánakérdeztem néhány építőiparban jártas kapcsolatomnál, hogy hallottak-e az EU-Line-ról, de nem lettem sokkal okosabb. Senki nem tudott róluk semmit. Közben próbáltam megtalálni Bódist (mármint a cégtulajdonost) a közösségi oldalakon, és ugyan nem találtam hozzá tartozó profilt, de sikerült hozzá kötődő emberekre bukkanni. (Ez volt az egyik legijesztőbb része a nyomozásnak: ráébredni arra, hogy még úgy is nagyon sok mindent ki lehet deríteni egy emberről a közösségi oldalak révén, ha ő maga nincs is rajtuk.) A személyes kapcsolati hálójából megint csak nem úgy tűnt, hogy egy nagypályás építési vállalkozóról lenne szó.

Bár manapság a riporteri munkának egy jelentős részét el lehet végezni számítógépen, a legizgalmasabb mégiscsak az, amikor terepre megy az ember. A cégnyilvántartásban Bódis egy csepeli lakcímmel szerepelt, ahova elmentem, bízva abban, hogy a szomszédoktól megtudok néhány részletet az V. kerületben milliárdokat kaszáló cég rejtélyes tulajdonosáról.

Egy csendes lakótelepen kötöttem ki egy kellemes tavaszi napon. Az hamar kiderült, hogy Bódis már nem lakik ott, de többen is emlékeztek rá. Kicsit ellentmondó információkat mondtak arról, hogy mivel foglalkozik, de egyiknek sem volt köze az építőiparhoz. A szomszédok azon pedig kifejezetten meglepődtek, amikor mondtam nekik, hogy Bódis jelenleg egy látványosan felívelő építőipari cég százszázalékos tulajdonosa.

Volt azonban némi nyoma ennek a házban is. Az EU-Line ugyanis egy ideig a csepeli panellakásba volt bejegyezve, és ennek megfelelően ki kellett írni a nevét a lakáshoz tartozó postaládára. Azóta a cég székhelye már elköltözött, de a postaládán még ott volt egy félig letépett papír, rajta a cég nevének részletével.

Közben egy másik vonalon is végeztem kutatómunkát. A cég jelenleg az egyik tisztviselőjének címére van bejegyezve, de egy egyszerű tudakozós kereséssel (lehet, hogy furán hangzik, de még mindig a tudakozó az egyik leghasznosabb eszköz az újságírók számára) könnyedén megtudtam azt, hogy valójában hol is működik.

Mint kiderült, a cég irodája a VIII. kerületben, egy Trefort utcai ingatlanban van. Ez fontos áttörést jelentett, mert amikor odabicikliztem a helyszínre, láthattam, hogy azon a címen egy sor olyan cég működött, amelyek egy építési vállalkozóhoz, Borzován Jánoshoz kötődtek.

Borzován személye már ismert volt előttem. Az EU-Line megjelenése előtt épp az ő cégei voltak a legtöbbet és legnagyobb értékben foglalkoztatott vállalkozások az V. kerületben.

Most már csak az volt a kérdés, hogyan kötődik egymáshoz Bódis és Borzován. Itt igazából viszonylag egyszerű dolgom volt, és a választ – legalábbis első körben – épp a már emlegetett Google adta meg.

Borzován érdekeltségeinek feltérképezése közben találtam rá a Hotel Central Basilica nevű szállodára, és amikor Bódis nevét ennek a hotelnek a nevével együtt ütöttem be a keresőbe, akkor már nem egy Heti Válasz-cikk jött fel, hanem végre egy érdemi találat. Kiderült, hogy a milliárdos forgalmat bonyolító EU-Line kizárólagos tulajdonosa a napjait alkalmazottként tölti a Szent István Bazilika tövében található háromcsillagos szállodában az üzemeltetési munkák felelőseként.

Később több kapcsolódási pontot is sikerült találni Borzován és az EU-Line között (volt, amelyik a messzi Uruguayba vezetett), és ugyan ő tagadta, hogy bármi érdemi szerepe lenne a cégben, mi úgy éreztük, van annyi érdekes információ a kezünkben, hogy megírjuk ennek a szokatlan hátterű és helyzetű cégnek a történetét.

Bódissal volt egy rövid találkozóm a hotelben, de az nem volt túl termékeny. Az előtérben vártam, hogy előkerüljön, majd amikor feltűnt, bemutatkoztam neki. Ő azt mondta, hogy gyorsan el kell intéznie valamit, de nemsokára vissza fog jönni. Helyette a hotel kissé ideges igazgatója – egy fiatal nő – jelent meg, aki megkért, hogy hagyjam őket békén.

Megadtam azért az elérhetőségeimet, és néhány órával később jelentkezett is egy ügyvéd, aki amellett, hogy továbbította nekem Bódis válaszait, figyelmeztetett arra, hogy a készülő cikknek lehetnek jogi következményei. Hasonló megjegyzéseket tett Borzován János is, akivel aztán szintén kapcsolatba léptem.

Szerencsére nekünk is profi jogászaink vannak, úgyhogy ebben a szakaszban bevontam őket is a munkába. Mi a Direkt36-nál eleve körültekintőek és óvatosan vagyunk, de ilyen helyzetekben ez fokozottan igaz. Bízunk a szakmai ítélőképességünkben, és abban, hogy jól körül tudjuk bástyázni az állításainkat, de ettől függetlenül a jogi fenyegetéseket érdemes komolyan venni.

Ezt tettük ebben az esetben is. A szerkesztés és a megjelenés előtti factchecking (a tényszerű információk újraellenőrzése) a szokásosnál is aprólékosabban zajlott, de végül megjelent a cikk, és nem lett belőle per.

A történet azonban nem zárult le ezzel. A cikk megjelenése után befutott hozzám néhány olyan információ, amely szerint Borzován ellen folyamatban van egy nyomozás. Konkrét bizonyítékot nem kaptam, de elkezdtem utánajárni, és végül sikerült megtudni részleteket. Mint kiderült, Borzován volt a fő gyanúsítottja annak a belvárosi korrupciós ügynek, amely még 2014-ben robbant ki.

Addig csak annyit lehetett tudni a nyomozásról, hogy a kerület korábbi jegyzőjét gyanúsítják hivatali visszaéléssel. Mint kiderült, valójában azonban nem is ő az ügy fő gyanúsítottja, hanem Borzován, aki a nyomozók szerint pénzt kért cserébe azért, hogy elintézzen bizonyos hatósági ügyeket az V. kerületi önkormányzatnál. Erről írtam egy cikket még nyáron, majd a gyanúsítottak ellen vádat is emeltek, én pedig kíváncsian vártam, hogy elkezdődjön a bírósági per.

Márciusban ott ültem mindkét eddigi tárgyalási napon (ahol Borzován és társai is tagadták a vádakat), és ott leszek a következőkön is, mert az az érzésem, hogy ez a történet nem ért még véget.

Ha csatlakozni szeretnél a támogatói körhöz, kattints ide!

Ha bármi kérdésed van a kampánnyal vagy a munkánkkal kapcsolatban, örömmel várjuk a tamogatas@direkt36.hu címen.