Szeretem a szép és jó ételeket, aktuálisan a Chef’s Table című Netflix-dokumentumsorozat a kedvencem, mert nézni is imádom a séfek munkáját. De amikor tavaly tavasszal felvetettem az egyik értekezleten, hogy szeretnék elmenni a Bocuse D’Or európai döntőjére, nem az járt az eszemben, hogy vajon mit fog kezdeni Széll Tamás a kecsegével. Egy másik fiatal, a maga területén sikeres férfi miatt akartam ott lenni a Hungexpon. Azt reméltem, hogy Tiborcz István a helyszínen fog drukkolni a magyar versenyzőnek.

A Direkt36 indulása óta követem a miniszterelnök vejének az üzleti ügyeit. A ma már csak egykori cégének, az Elios közvilágítási sikertörténetének hátteréről szóló cikkeimhez sokszor megpróbáltam elérni Tiborcz Istvánt, hogy neki is feltegyem a kérdéseimet, de csak az Eliostól kaptam hivatalos válaszokat, ő soha nem válaszolt a levelekre.

Tavaly tavasszal egy nyertes adatkérési per után újra visszakanyarodtam az Elios ügyeihez. A Miniszterelnökségtől a TASZ segítségével bíróságon sikerült megszereznem olyan ellenőrzési dokumentumokat, amelyeknek azt mutatták, hogy kezdetben, a nagy médiafigyelem előtt engedékenyebben bántak azokkal a közbeszerzésekkel, amelyeken később az Elios lett a befutó. Bár a korábbi cikkeimben részletesen bemutattam, milyen előnyökkel juthatott Tiborcz cége a nagy állami üzletekhez, a közbeszerzések és egyéb adatok azt nem árulták el, hogy azért került-e előnyös helyzetbe a cége, mert családi kapcsolatban áll Orbán Viktorral. Az engedékeny miniszterelnökségi ellenőrzések viszont minden addiginál közvetlenebb kapcsolatot jelentettek Orbán Viktor hivatala és a vejének a cége között. Így adódott a kérdés: tudott-e Orbán Viktor arról, hogy a Miniszterelnökség ellenőrei a veje cégének kedveznek az ellenőrzéseken.

Csak akkor tudjuk ellenőrizni a hatalmat, ha vannak támogatóink.
Csatlakozz te is!

A kérdést írásban feltettük Orbán Viktornak, illetve a Miniszterelnökségnek is, de nagyon szerettem volna megkérdezni Tiborcz Istvánt is arról, hogy beszélt-e valaha az apósával az üzleti ügyeiről, kérte-e a támogatását, közbenjárását. Nem mintha arra számítottam volna, hogy a kérdésem majd egy feltárulkozó, vagy akár csak őszinte beszélgetést indít el, de már az is fontos, hogy a kérdést feltegyük, és biztosak legyünk benne, hogy az el is jut ahhoz, akitől választ várunk rá. Erre egy személyes találkozás a legalkalmasabb.

Egy jó alkalom

Tavaly májusban már lassan másfél éve követtem Tiborcz István üzleti ügyeit, de soha nem találkoztam vele, így kíváncsi is voltam rá. Unalomig ismertem az összes nyilvánosan fényképét, ami addig készült róla, a pufimellényes-demizsonos képtől az esküvő fotókon át a lyoni Bocuse D’Or-on elkapott pillanatig. Mi is ezeket a képeket használtuk a cikkeinkhez, mert nem volt más. Új képet csak nyilvános rendezvényen lehetett volna esélyünk készíteni róla, de mivel ő nem osztja meg a programját a sajtóval, leginkább a szerencsében bízhattunk.

Amikor megláttam a Bocuse D’Or magyarországi programját, éreztem, hogy ez lehet a jó alkalom.

Nem tudtam, mire számíthatok, így már délelőtt odamentem a rendezvényközpontba. A séfek már elkezdtek főzni, és a nézőtéren is voltak páran, de a nézőtér előtti sajtóárok még szinte teljesen üres volt. Innen könnyen be tudtam sétálni a terebélyes VIP-részlegbe. A fontos embereknek kialakított rész érzésem szerint nagyobb volt, mint a színpad és a nézőtér egyben. Sőt, a VIP-n belül volt egy leválasztott és biztonsági emberekkel őrzött VIP-VIP páholy is saját bárral és kanapékkal. Egy ideig csak vártam, és körbe-körbe jártam, hátha belebotlok Tiborcz Istvánba, de csak a felesége, Orbán Ráhel tűnt fel egy idő után. Ő a VIP-VIP részben beszélgetett hosszan Schmitt Pál volt köztársasági elnökkel, akit korábban már az olimpiai pályázat standjánál (mert hogy ilyen is volt a szakácsverseny VIP-részlegében) is láttam. Orbán Ráheltől nem akartam semmit kérdezni, de örültem, hogy látom, mert úgy gondoltam, ez növeli az esélyét annak, hogy a férje is megjelenjen.

A kezdeti bizakodásom aztán a várakozás nagyon hosszú órái alatt a verseny végére szinte teljesen elpárolgott. Iszonyú lassan ment az idő, mert semmi nem történt. Hiába érdekelt volna a verseny, a színpad oldalánál elhelyezett VIP páholyból nem láttam a séfeket, a sajtóárokba pedig nem mertem kimenni, mert féltem, hogy elszalasztom a jó lehetőséget. Később kiderült, hogy ez jó döntés volt, mert egy idő után a sajtós részt lezárták, és már nem engedtek onnan át senkit a VIP-be. Az is kiderült, hogy én viszont nem mehetek ki onnan, vagy ha kimegyek, nem fognak visszaengedni többet a sajtós belépőmmel. Úgyhogy maradtam és vártam.

Ahogy közeledett a verseny vége és az eredményhirdetés, egyre többen lettek, de Tiborcz István még mindig nem volt sehol. Már jó előre, 40 perccel az eredményhirdetés előtt beálltam a színpad széléhez, ahonnan valamennyire ráláttam a nézőtérre és a színpadra is. Minden résztvevő ország fontos vendégeinek kialakítottak egy külön páholyt a nézőtér alján. Mire elkezdődött az eredményhirdetés, nagy tömeg vett körbe, teljesen beszorultam az első sorba. A magyar páholy elég messze volt onnan, ahol álltam, de azt láttam, hogy Tiborcz István nincs ott. Már ment a show, amikor egyszer csak észrevettem, hogy ott áll ő is a magyar páholyban Orbán Ráhel mellett. Nagyon gyorsan ki kellett találnom a stratégiát. A sajtóárok tele volt, ha odafurakodtam volna a közelbe, maximum egy fényképre lett volna esélyem. De én kérdezni akartam.

Annyit jártam körbe-körbe, hogy tudtam: a VIP-nézőtérről lépcső vezet a VIP-páholyba. Ha vége a ceremóniának, ott mindenképpen le kell jönnie Tiborcz Istvánnak is. Úgyhogy gyorsan elkezdtem magam átfúrni a tömegen, hogy időben odaérjek. A csarnokban fantasztikus volt a hangulat, a nézőtér tombolt, különösen miután kiderült, hogy a magyar csapat nyerte a versenyt. Én meg csak azzal voltam elfoglalva, hogy videóra vagy fényképezőre kapcsoljam-e a mobilomat, és hogyan tudom leggyorsabban elindítani a hangfelvételt, ha megjelenik Tiborcz István.

“Mit szól az eredményhez?”

Nem volt sok időm gondolkodni, mert szinte még vége sem lett az eredményhirdetésnek, amikor Tiborczék társasága szedelőzködni kezdett. Valószínűleg el akarták kerülni a nagy tömeget, és a verseny után a csarnok körül kialakult hatalmas dugót, azért siettek. Először Orbán Ráhel jött le a lépcsőn, majd kicsit lemaradva Tiborcz István is a kereskedelmi tévékből ismert vendéglátós vállalkozó, Gianni Annoni társaságában. Tiborcz észrevette, hogy fényképezem, de csak egy szigorú pillantást kaptam, a társaságot kalauzoló Gianni határozottan terelgette őket át a VIP-páholyon. Utánuk eredtem, és az utolsó pillanatban, mielőtt eltűntek volna a kiállító vendéglősöknek fenntartott részben, szerencsére az egész társaság megállt pár pillanatra beszélgetni. Odaléptem hozzá, és megszólítottam.

Legnagyobb meglepetésemre Tiborcz István megállt, és meghallgatta a bemutatkozásomat és a kérdésemet is. Sőt, válaszolt is rá (csak családi dolgokról szokott a miniszterelnökkel beszélni), majd a telefonomra nézve rögtön hozzátette, hogy nem adott rá engedélyt, hogy levideózzam. Mindez pár másodperc alatt zajlott le, és már indult is volna tovább, amikor odalépett hozzá egy ismerőse, és úgy gratulált neki, mintha éppen ő nyert volna szakácsversenyt. Tiborcz István nagy mosollyal, egy kézfogással és két puszival fogadta a gratulációt, majd miután továbbindult volna, visszafordult hozzám, és megkérdezte: “És mit szól az eredményhez?” Én zavaromban hirtelen azt sem tudtam, milyen eredményről beszél (nyert egy újabb közbeszerzést, amíg nem figyeltem?), és mire leesett, hogy a Bocuse D’Or eredményéről, már az egész társaság eltűnt a backstage-ben.

A videó, amit az engedélye nélkül forgattam, használhatatlan lett, mert Tiborcz István túl közel jött hozzám, és nem is arra koncentráltam, hogy a kép jó legyen, így többnyire csak a nyaka látszódott. De végre volt tőle egy idézhető mondatom, és a lépcsőnél elkapott képet aztán a cikkhez is használni tudtuk.

Egy újabb találkozás

Nem sokkal karácsony előtt aztán még egyszer találkoztam vele. Egy nyilvános adatbázisban rábukkantam a nevére, és olyan információkra, amelyek a nyilvánosságnak is érdekesek lehettek volna, de nem volt világos, pontosan mit takarnak a bejegyzések. Azt gondoltuk, hogy ezt ő tudná a legkönnyebben tisztázni.

Nem sokkal korábban a HírTV stábja véletlenül összefutott Tiborcz Istvánnal egy Szilágyi Dezső téri irodában. Jól ismertem az épületet, mert a LED-lámpás sikerek idején abban az épületben volt az Elios Zrt. irodája is. Az épület nagy része Tiborcz egykori üzlettársának a tulajdonában van, és más, vele szoros kapcsolatban álló üzletembereknek, ügyvédeknek is van ott irodája. Egy időben pletykálták, hogy Tiborcz Istvánnak is van ott saját irodája, de ezt semmi nem bizonyította egészen addig, amíg a HírTV-sek nem találkoztak vele a házban. Ezért úgy gondoltam, hogy ott esélyem lehet megtalálni őt.

Egy hideg téli péntek délelőtt indultam el megkérdezni Tiborcz Istvánt. A ház egy részét éppen felújították, így a főbejárat nyitva volt, és könnyen bejutottam a házba. A HírTV felvételén jól látszott, hova kell mennem. Az az iroda azonban, ahol ők meglátták Tiborcz Istvánt, nem a lépcsőházból, hanem a gangról nyílik, a gangot pedig zárt ajtó és kaputelefon választja el a lépcsőháztól. Néhány cégnév szerepelt a gomb mellett, de semmi nem utalt arra, hogy Tiborcz István irodája is az ajtó mögött lenne. A szerencsémben bízva – hátha kijön az irodából, és a lépcsőházban megkérdezhetem -, várakozni kezdtem.

Mivel hideg volt, másfél eseménytelen óra alatt teljesen átfagytam, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom a kapucsengővel. “Tiborcz Istvánt keresem” – mondtam a kaputelefont kezelő nőnek. “Meg volt beszélve?” – kérdezett vissza. Erre elmondtam, hogy nem, újságíró vagyok, csak egy-két kérdést szeretnék neki feltenni. A válasz erre már az volt, hogy nem ismernek ilyen nevű magánszemélyt. Az első reakció azonban biztató volt, és reméltem, hogy nem hiába várok.

Abban bíztam, hogy pénteken délután Tiborcz István nem akar sokáig üzleti ügyekkel foglalkozni, és nem kell estig ott fagyoskodom. Szerencsémre így is lett. Három óra körül kinyílt az iroda ajtaja, és egy sporttáskával, napszemüvegben kilépett rajta Tiborcz István. Lesiettem a lépcsőházban, a földszinten bekapcsoltam a diktafonomat, és amikor odaért, bemutatkoztam, és jeleztem, hogy kérdezni szeretnék. Nem volt olyan szerencsém, mint a Bocuse D’Or-on, Tiborcz István nem akart velem beszélgetni, hanem inkább megszaporázta  a lépteit. Utána eredtem, és feltettem a kérdésemet, mire ő csak annyit mondott, hogy nem is érti, miről beszélek, és egyébként sem adott engedélyt arra, hogy felvegyem a beszélgetést. Majd határozott léptekkel átkelt az úton, és elindult a rakparton várakozó autók felé. Pedig pár nap múlva kiderült, hogy nagyon könnyen válaszolhatott volna a kérdésemre, rájöttem ugyanis, hogy az izgalmasnak tűnő találatom olyan földvásárlásokkal kapcsolatos, amelyekről már hírt adott a sajtó.

Csak akkor tudjuk ellenőrizni a hatalmat, ha vannak támogatóink.
Csatlakozz te is!