A jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Gubicza Ágoston állami üzleteiről derített ki részleteket a Direkt36. Az ő cége nyerte el az Eximbank óriástenderét, de már a kiírás előtt tárgyalt a bank vezetésével.
A jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Gubicza Ágoston állami üzleteiről derített ki részleteket a Direkt36. Az ő cége nyerte el az Eximbank óriástenderét, de már a kiírás előtt tárgyalt a bank vezetésével.
Részletek az uniós jelentésből, amely azt vizsgálta, hogyan költötték el Magyarországon a startupoknak szánt százmilliárdokat.
A miniszterelnök barátjaként is ismert üzletember partnerének cége 800 milliós bevétellel számolt 2015 végéig, de ebből 2 millió jött össze. Ez a projekt is a több sebből vérző Jeremie-program része volt.
A belső iratanyagból kiderül az is, hogy az EU olyan súlyos szabálytalanságokat talált, hogy többmilliárdos büntetést szabott ki.
Több mint 20 ezer dokumentum szivárgott ki a Jeremie néven ismert uniós támogatási programról. Kiderül belőlük az is, hogy az EU olyan súlyos szabálytalanságokat talált, hogy többmilliárdos büntetést szabott ki.
Földrészeken átívelő átverés történt a Fidesz vezető politikusa által irányított Józsefváros egyik legnagyobb beruházásánál. A történetben feltűnik egy titokzatos vállalkozó is, aki lehallgatott telefonhívásokban utalt józsefvárosi kapcsolataira.
Orbán Viktor környezetében eddig is többen voltak, akik jól jártak az uniós támogatásokkal. Kiderült, hogy most már az egyik testvére is közéjük tartozik.
Évekig a miniszterelnök vejének egyik legszorosabb üzlettársa volt Hamar Endre, akinek cége néhány hónap alatt több fontos és értékes állami megbízást is kapott.
Két vizsgálatot is indított Brüsszel az Elios Innovatív által gyanús körülmények között elnyert közbeszerzések ügyében. Ha bebizonyosodik, hogy tényleg visszaélések történtek, akkor pénzben mérhető kár is érheti Magyarországot.
Százmilliók mentek kárba úgy, hogy olyan cégek kapták meg, amelyek aztán becsődöltek. Köztük van egy olyan vállalkozás, amelynek résztulajdonosát azóta kinevezték az egyik legfontosabb állami cég főnökének.