Nagy Gergelyné Hajni, a tatai Árpádházi Szent Erzsébet Kórház nővére május 18-án munka közben belázasodott, egy hét múlva már lélegeztetőgépre kötve küzdött az életéért. Vérátömlesztések, művese-kezelések sora és 68 nap mesterséges altatás után, 26 kilót lefogyva tért magához. Négy hónapig kórházban volt, kerekesszékbe kényszerült, folyamatos gyógytornával próbálják elérni az orvosai, hogy izmai újra megerősödjenek és lábai újra mozogjanak. „A Covidról még hallani sem bírok… Még ma sem tudom elolvasni a saját zárójelentésemet. Nem akarok utánagondolni, hogy min mentem keresztül” – mondta arról, hogy milyen traumát okoztak neki az elmúlt hónapok.

Hajni csak egyike a tatai kórház koronavírusban megbetegedett több mint tucatnyi dolgozójának. Az ő esete a legsúlyosabb, de több más kollégája sem úszta meg könnyen a kórházban április-májusban tomboló járványt. A kórházban történteket és a megfertőzött dolgozók kálváriáját a birtokunkba jutott belső levelezések és az intézményben dolgozó források elmondása alapján rekonstruáltuk.

A járvány azután robbant be Tatán, hogy a helyi kórház anyaintézményét, a tatabányai Szent Borbála Kórházat április végén be kellett zárni, mert olyan gyorsan kezdett ott terjedni a vírus, hogy az intézmény szinte működésképtelenné vált. A fertőzés terjedésével küzdő Tatabányáról rendszeresen szállítottak betegeket Tatára.

A terv az volt, hogy „tiszta”, tehát nem covidos betegeket visznek csak Tatára, hogy tehermentesítsék az egyre nagyobb problémákkal küszködő tatabányai központot. A tatai nővérek emiatt komolyabb védőfelszerelés nélkül fogadták és ápolták az oda átvitt betegeket. Szállítás előtt azonban nem végeztek a betegeken olyan tesztet, amelyből meg lehetett volna állapítani, hogy éppen akkor fertőzöttek-e, csak olyat, amely a már lezajlott betegséget mutatja ki, mert csak ilyenek álltak rendelkezésre Tatabányán. A betegeknek ezek a tesztjei negatívak lettek, Tatán mégis sorra estek ki a munkából az ápolók, beteghordók, a portás, takarítók és az egyik osztály főnővére is április-májusban. Többen közülük azután kezdték el rosszul érezni magukat, hogy bekapcsolódtak a tatabányai betegek ellátásába.

Miután húsznál több betegnek is pozitív lett a tesztje, a kórházban felvételi zárlatot hirdettek. A megbetegedett dolgozók közül Hajni és egy kollégája is heteket töltött élet-halál közt lélegeztetőgépre kötve. A történtek után még nyáron többen felmondtak és elhagyták a pályát, más pedig már alig várja a közelgő nyugdíjazását.

A tatai kórházban történtekről nem volt szó nyilvánosan, a kórház csak annyit kommunikált, hogy a gondos és alapos szűrések miatt mutattak ki sok megbetegedést Tatán. A kórház belső levelezéséből és a dolgozók beszámolóiból azonban kiderül, hogy a megbetegedésekhez hozzájárult a védőfelszerelések hiánya, tesztből sem volt elég és a kórház súlyos létszámhiánnyal küzdött. Sok dolgozó pihenés és átöltözés nélkül nyomott le 12 órás műszakokat.

Az NNK-tól és a kórháztól is megkérdeztük, hogy kivizsgálták-e utóbb, hogy a két kórházban kialakult járvány között van-e közvetlen kapcsolat. Válasz egyik helyről sem érkezett, a kórházban arra hivatkoztak, hogy Lőke János főigazgató nem tud nyilatkozni, mert karanténban van. A tatai események azonban megmutatják, hogy milyen következményekkel jár, ha egy egészségügyi intézmény elveszíti a kontrollt a saját falai között kialakult járvány felett.

60 nap lélegeztetés, 46 nap dialízis

Május 27-én a tatai kórház egyik nővére kétségbeesett posztot írt a Facebook oldalára. „Kérlek titeket, mozduljatok velem most […], két kolléganőmért kulcsoljátok a kedvemért imára a kezetek. Kritikus az állapotuk.” Másnap az egyik említett beteg, a fent idézett Hajni fia azt írta ki a közösségi oldalon: „Megkérek mindenkit, aki tud segíteni. Édesanyámnak szüksége lenne vérre azonnal!”

Hajni bő tíz nappal korábban, május 18-án, műszak közben lázasodott be. Hazaküldték, majd pár napig a háziorvosa rendelésére antibiotikumot szedett, de nem lett jobban. Néhány nap múlva erős fulladás jött rá, úgyhogy kihívta a mentőket. Elvesztette az eszméletét, csak a szirénázó autóban tért magához. Előbb a székesfehérvári kórházba vitték, majd az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe került és május 26-án lélegeztetőgépre kellett tenni.

Innentől kezdve csak az orvosai és a családtagjai elmondásából tudja Hajni, hogy mi történt vele, mert a következő időszakot mesterséges altatásban töltötte. 42 napon át műtüdővel támogatták az oxigénellátását, vérátömlesztést, immunerősítőnek vérplazmát és rengeteg izomlazítót is kapott a hatékony lélegeztetés érdekében. Az alapbetegségei és a munkaköre szerinte súlyosbíthatták az állapotát: „1985 óta vagyok nővér és van pajzsmirigybetegségem, cukorbetegségem, asztmám.”  A Korányiban 68 napig volt lélegeztetőgépen és 46 napig művese-kezeléssel tisztították a vérét.

Amikor magához tért, nem tudott mozogni. „Rettenetesen fáradt, gyenge voltam, mint egy darab fa, úgy feküdtem az ágyban” – mondta Hajni, és a hangjából érezhető volt, hogy nem szívesen gondol vissza a történtekre. 26 kilót fogyott, októberig a kisbéri kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályán kezelték, mert az elsorvadt izmait vissza kellett tornáztatni. A lábfejeit még ma sem nem tudja mozgatni. „Szerencsére az ujjaimról lemegy a feketeség, mert mikroembóliát kaptam, aminek következtében elhaltak a bőrszövetek és azt most szépen dobálom le, de igazából az egész testem levedlett” – mesélt a betegség még egy mellékhatásáról.

„Lehet azt mondani, hogy nincs is Covid, de szerintem élő példák vagyunk rá a kolléganőmmel, hogy mennyire veszélyes ez a betegség”

– tette hozzá.

Hajnihoz hasonlóan a tatai kórház egyik főnővére is súlyos állapotba került a koronavírus-fertőzés miatt, őt is hetekig lélegeztetőgépre kötve kezelték a Korányiban, és a Direkt36 által összegyűjtött információk alapján legalább tucatnyi további tatai kórházi dolgozó is elkapta a vírust.

Tatán, munkahelyi dolog lehet – felelte Hajni arra a kérdésre, hogy hol fertőződött meg. A tatai kórházban májusban már többször is szűrték a dolgozókat, de neki – miközben sorra kerültek elő a pozitív esetek – mindig negatív lett az a tesztje, mígnem egyik napról a másikra megjelentek a tünetek. Ennél többet Hajni nem mondott a Direkt36-nak a megbetegedése okairól, és bár a múlt héten a köztévében élő műsorban is elmesélte felépülése történetét, a tatai előzményekről ott egy szó sem esett. A Direkt36 kutatásai szerint azonban a problémák nem májusban, hanem korábban kezdődtek.

Valamiért bezártak minket

A tatai kórház anyaintézményét, a tatabányai Szent Borbála Kórházat még április elején jelölte ki a kormány járványkórháznak. Ekkor már zajlott a járvány első hulláma, az iskolák zárva voltak, az emberek otthon maradtak.

Tatabányán rohamtempóban csináltak helyet a Covid-fertőzötteknek. Az átszervezések része volt, hogy a húsvéti hétvégén, azaz április 11-12-én négy teljes osztályt költöztettek át a kórház tatai telephelyére, ahol Hajni és kollégái is dolgoztak, és ahol alapesetben csak a rehabilitációs osztályok működnek összesen 105 ággyal. Ide került át a hematológia, az onkológia, a krónikus belgyógyászat és az ápolási osztály – erről maga a Szent Borbála Kórház főigazgatója, Lőke János számolt be a helyi tévének.

„Az volt a koncepció, hogy Tatára nem kerülnek koronavírusos betegek, hanem itt csak tiszta osztályok lesznek”

– mondta erről a Direkt36-nak egy tatai kórházi dolgozó.

Tatabányán azonban hamarosan felgyorsultak az események. Kiderült, hogy a vírus terjedni kezdett a kórházon belül. A gasztroenterológiai és a veseosztályon bukott ki a fertőzés, ezeket április 22-én be is kellett zárni.

A munkából kieső dolgozókat egyre nehezebben tudták pótolni. Lőke János főigazgató a Direkt36 által látott kórházi levelek szerint legalább háromszor kért szakápolókat és orvosokat Müller Cecília országos tisztifőorvostól vagy a minisztertől. Egy Kásler Miklósnak írt április 21-i levelében például „kritikus létszámhelyzetről” írt és 61 orvost és 105 szakdolgozót kért (a kórháznak mintegy 1500 dolgozója van). Április 26-án azt írta Müllernek, hogy 71 munkatársa esett ki a munkából fertőzöttség vagy karantén miatt, és már egy 70 éves – tehát különösen veszélyeztetett korosztályba tartozó – orvost is be kellett vonni a munkába, hogy el tudják látni a betegeket. „A jelen létszámunk mind a koronavírusos betegek, mind a nem abban szenvedő betegeink ellátását veszélyezteti, hosszú távon nem tartható fenn” – fogalmazott a kórház igazgatója.

Az országos tisztifőorvos viszont nem teljesítette a főigazgató kérését, hanem két napra rá, április 28-án teljes felvételi zárlatról döntött a tatabányai kórházban. „Valamiért nem embert küldtek, hanem bezártak minket” – mondta a főigazgató a helyi tévének, aki nem titkolta, hogy meglepődött a döntésen. Megjegyezte azt is, hogy telefonbeszélgetések alapján döntött a tisztifőorvos a bezárásról, személyesen senki nem járt náluk.

A megyében lakó, kórházi ellátásra szoruló embereket ettől kezdve más kórházakba irányították. Müller határozatából kiderül, hogy a kórházban a létszámhiány mellett egy sor hibát is elkövettek. Például többen napokig dolgoztak még akkor is, amikor már tüneteik voltak. A betegek kontaktjait pedig az elkülönítésre vonatkozó szabályokat megsértve, másokkal együtt több személyes kórtermekben helyezték el. Tatabánya volt az egyetlen kórház, amelyet be kellett zárni az első hullám idején. Müller Cecília bezárást elrendelő határozata nem nevezte meg, hogy ki a felelős a kórházban kialakult helyzetért, Lőke János főigazgató maradt a posztján.

2 ápoló 40 magatehetetlen betegre

A Tatabányáról húsvétkor átköltöztetett betegeket eközben Tatán abban a hiszemben ápolták, hogy nincs köztük koronavírusos. Egy névtelenséget kérő tatai kórházi dolgozó azt állította, hogy a fertőzés ellen csak részleges védelmet nyújtó sebészi maszkban és gumikesztyűben voltak csupán, amikor a betegeket fogadták és elhelyezték. A dolgozó a végigdolgozott húsvéti hétvége után két héttel, április 27-én megbetegedett, a Direkt36 dolgozóktól származó információi alapján ő volt az első tatai dolgozó, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje. A megfertőződését annak tudja be, hogy kapcsolatba került a Tatabányáról áthozott betegekkel, a betegség lappangási ideje ugyanis mintegy két hét.

A Tatára átvitt betegeket – hasonlóan a Direkt36 által feltárt móri esethez – nem tesztelték megfelelően a vírusra a költöztetés előtt. A szállítás előtt készült zárójelentésükből az egyik dolgozó szerint az derült ki, hogy csupán olyan vértesztet végeztek rajtuk, amely a már lezajlott koronavírus-fertőzést képes kimutatni, a meglévő fertőzést nem (ezek a tesztek negatívak lettek). Azért nem az aktív fertőzés kimutatására alkalmas PCR-teszt készült, mert a Szent Borbála Kórház akkor még nem kapott elegendőt ebből, mondta az egyik tatai dolgozó. A kórház nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre.

Nem csak húsvétkor, hanem azt követően is érkeztek betegek Tatabányáról az egyik dolgozó szerint, még akkor is, amikor már világos volt, hogy ott belső járvány terjed. Majdnem minden nap hozott valakit a mentő, nagy volt a betegforgalom a kórház központja és a tatai telephely között. Az átszállított betegeket még ekkor sem szűrték PCR-teszttel, ugyanis a szabály az volt, hogy ilyen vizsgálatot csak az otthonukba bocsátható betegeken kellett végezni. Emiatt több betegről is csak a hazaadásuk előtt derült ki, hogy már fertőzöttek.

A Tatára költöztetett betegek közül áprilisban többen lázasak lettek, mégsem gyanakodtak koronavírusra rögtön az elején. Egy dolgozó, aki utóbb maga is megfertőződött, azt mondta:

„Ezek nagyon nehéz, magatehetetlen betegek voltak, tisztázni, etetni kellett őket. Az ilyen betegekről viszonylag nehéz kideríteni, hogy a tüneteik koronavírusra utalnak-e. Láza például pusztán egy felfekvéstől is lehet valakinek. Ráadásul sokuk nem tudja elmondani a panaszát.”

A fertőzés terjedését segítette az is, hogy áprilisban és május első felében Tatán még nem volt koronavírusos betegek ellátására alkalmas védőfelszerelés. A dolgozók sebészi maszkot, köpenyt, gumikesztyűt és sapkát viseltek csak. A Direkt36-nak nyilatkozó dolgozók szerint az egyik főnővér több alkalommal próbált védőfelszerelést kérni a kórház tatabányai vezetőségétől, de a válasz az volt, hogy Tatán nincs Covid-osztály, ezért a kérés nem indokolt. Ráadásul a tatai nővérek felét még április 20-án átvezényelték Tatabányára, így összesen hat nővér maradt a folyamatos ápolásra szoruló betegek ellátására. (A Direkt36-nak egyikük azt mondta, az átvezényeltek közül hárman hamarosan megbetegedtek.)

Ilyen körülmények között „akár lett volna, akár nem volt védőfelszerelésünk, így, hogy mindennap mentünk dolgozni 12 órát vagy nappal vagy éjjel, és két nővérnek kellett 40 súlyos beteget ellátni… Közben szünetet tartani, átöltözni, védőruhát felvenni, zsilipelni ki meg be. Ez lehetetlen, ehhez háromszor ennyi személyzet szükséges” – mondta a később megbetegedő dolgozó.

Tata elesett

A tatai dolgozók szűrését május 5-én kezdték, hetente egyszer vettek mintát, és minden héten pozitív lett valamelyikük tesztje, elkezdtek kiesni a munkából. Május 19-ig már nővérek, takarítók, adminisztrátorok, gyógymasszőrök sora, szinte az egész kardiológiai rehabilitációs osztály elkapta a vírust, de a másik szinten, a mozgásszervi rehabilitáción is voltak fertőzött dolgozók. A Direkt36 több kórházi forrással folytatott beszélgetései alapján legalább három dolgozó kórházba került, a többiek az otthonukban vészelték át a betegséget. „A feleségemet ilyen betegnek még soha nem láttam” – emlékezett vissza erre az időszakra az egyik idősebb dolgozó férje.

Május 19-én így a Facebookon a tatai kórház egyik volt dolgozója azt írta a kialakult helyzetről, hogy említést kell tenni a „tatai hősökről”. „Ők az Árpádházi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet Kardiológiai Rehabilitációs Osztály orvosai, szakápolói, takarítói, beteghordói, adminisztrátorai, főnővére, valamint nem utolsó sorban a gyógytornászok! Az osztályon maradt dolgozók a Tatabányáról ideszállított, nem koronavírussal diagnosztizált betegek kezelésével foglalkoztak.”

“Mára közülük szinte mindenki elesett.”

Az egyik osztályról, a kardiológiai rehabilitációról szinte teljesen elfogytak a dolgozók, pedig még egy nyugdíj előtti felmentési idejét töltő nővér is újra munkába állt, hogy segítsen, később pedig a gyógymasszőrök is beálltak ápolási feladatokat végezni. Amikor a dolgozók sorra produkálták a pozitív teszteket, a betegeket tesztelni kezdték és szinte minden kórteremben találtak fertőzöttet, sőt, a mintákat vevő orvos tesztje is pozitív lett. Az ellátás összeomlott, felvételi zárlatot hirdettek, a fertőzött betegeket elszállították.

A kórházigazgató május 19-én, kedden kelt belső levele így tudósított a tatai eseményekről: „Ápolási igazgató asszony és a főorvosnő mai napon vizitel a telephelyen. A telephelyen a járvány hétvégén bontakozott ki. (…) A kardiológiai rehabilitáción 15 ápolt lett pozitív, mindannyian tünetmentesek. Dolgozók közül 5 fő pozitív eredményű. Korábbi időszakról 7 fő van távol pozitív eredmény miatt. (…) A pozitív esetek kiemelése folyamatban van, a dolgozók szabályosan beöltözve végzik feladatukat, a fertőtlenítő szerek rendelkezésre állnak. A dolgozók második mintavétele ma és holnap történik.”

Közben éppen ezekben a napokban nyithatott ki újra a Szent Borbála Kórház Tatabányán, ezt május 20-án jelentette be a kórház. A tatai eseményekről másnap ennyit közöltek: 23 beteg és 11 dolgozó tesztje lett pozitív Tatán, és csak két dolgozó mutat „enyhe tüneteket”. „A nagyszámú pozitív eredmény nem felelőtlen emberi mulasztást tükröz, hanem felelősségteljes, a dolgozók, a betegek és környezetünk biztonsága érdekében végzett átfogó szűrés következménye. Tesszük mindezt úgy, hogy tudjuk, többlet terhet ró betegekre és dolgozókra egyaránt, és tudjuk azt is, hogy esetleg több kollégánk is kieshet a munkából.”

A betegség pontos eredetét nem vizsgálták utóbb, a dolgozók legalábbis nem tudnak erről és a Direkt36 sem talált semmilyen, erre utaló nyilvános információt. Az NNK-tól és a kórháztól is megkérdeztük – számos egyéb kérdés mellett –, hogy készült-e belső vizsgálat a történtek után, de egyik helyről sem kaptunk választ. A kórház arra hivatkozott, hogy Lőke János főigazgató nem tud nyilatkozni, mert éppen karanténban van.

Még nem dőlt el, jár-e a táppénz

A koronavírus-fertőzésből felgyógyult tatai dolgozók egy része a nyár végére vissza tudott térni a munkába, ketten viszont elhagyták a pályát a nővérek közül, miután felépültek. A lélegeztetőgépre került két dolgozó erőnléti, mozgásszervi panaszokkal küzd, egy másik felgyógyultnak pedig a tüdején maradtak nyomai a betegségnek, terhelésre fullad, vagy rájön a köhögés. Egyikük már csak a nyugdíjig hátralévő kevés idő végét várja, addig még visszamegy dolgozni.

A Direkt36-nak nyilatkozó dolgozók azt mondták, hogy a betegségük idejére járó százszázalékos táppénzt a történtek után négy hónappal sem fizették ki nekik. Úgy tudják, a minisztériumban vannak a papírjaik, ahol azt kell eldönteni, hogy a betegségük munkahelyi eredetű-e, mert csak ebben az esetben jár a 100 százalék, különben csak a fizetésük kétharmadát kapják meg.

„Nem tudom, mit kell eldönteni. Ez egyértelműen munkahelyi megbetegedés, hát nem a Maldív-szigeteken szedtem össze”

– mondta egyikük. A kifizetés késése többeket nehéz anyagi helyzetbe hozott. (A dolgozók táppénzével kapcsolatban is érdeklődtünk a kórháznál és az NNK-nál, de nem kaptunk választ.)

Nagy Gergelyné Hajni a kisbéri kórház rehabilitációját csak októberben hagyhatta el. A gyógyulásáért sok ismerőse és kollégája szorított és amikor lehetett, meg is látogatták. Szeptemberben egy helyi civil kezdeményezés szavazásán a „Tatai Mindennapok Hősei” közé választották.

Ma is azon dolgozik, hogy újra tudjon járni, ez egyelőre kerekesszék vagy járókeret nélkül nem megy. A Direkt36-nak azt mondta, a Korányiban őt kezelő orvosoknak és ápolóknak is tartozik azzal, hogy teljesen meggyógyul, mert „sok munkájuk van bennem”, és mert a Korányi krónikus lélegeztetési osztályának vezetője többször elmondta neki, hogy ő „egy csoda”, mert nem csak túlélte, de „ép lélekkel” is csinálta végig az elmúlt hónapokat. „Az angyalok szárnyán tértem vissza a Földre” – mondta Hajni.