Tavaly májusban közöltük az első nagyobb cikkünket arról, miként jutnak rejtett módon közpénzhez Orbán Viktor apjának és testvéreinek vállalkozásai. A cikk egy több hónapos nyomozás eredménye volt, amelynek során iratokat gyűjtöttünk, bizalmas forrásokat kutattunk fel, és még kamionokat is követtünk. Itt van a projekt öt legérdekesebb epizódja a két szerzőtől, Pethő Andrástól és Zöldi Blankától

Nyomozás futás közben

Pethő András: Rendszeresen járok futni a Margitszigetre, így már megszámolni sem tudom, hányszor fordultam meg ott, de a 2016. augusztus 4-i futásom sokáig emlékezetes marad. Nem azért, mert rendkívül jó időt futottam, hanem azért, mert aznap láttam valami érdekeset.

Nem sokkal korábban kezdődtek a csatornázási munkák a szigeten, és hatalmas betonelemek tornyosultak több helyen is. Ahogy elfutottam az egyik mellett, feltűnt, hogy a betontermékek oldalán apró fémlemezkék voltak, rajta különböző feliratokkal. Megálltam, hogy megnézzem, pontosan mi is van rájuk írva, és érdeklődve láttam, hogy az áll rajtuk: Dolomit Kft., Gánt. Ismerős volt a név, ez a cég ugyanis a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek a vállalkozása.

Akkor már régóta terjedtek információk az építőiparban arról, hogy Orbán Viktor családjának vállalkozásai részt vesznek állami beruházásokban. Mi is nekiveselkedtünk már a Direkt36-nál annak, hogy megpróbáljunk kideríteni erről részleteket, de hamar belefutottunk abba az akadályba, hogy nagyon nehéz hivatalos adatokat kapni erről. Az Orbán-cégek ugyanis alacsonyabb szinten, úgynevezett beszállítóként jelentek csak meg ezekben a munkákban, a nyilvános adatbázisokban nincsenek információk az ilyen szereplőkről.

A Margitszigeten látottak ugyanakkor újabb lökést adtak ennek a munkának. Egyrészt egyértelmű megerősítést kaptunk arról, hogy az építőiparban terjedő információk nem alaptalanok. Másrészt ötleted is adott arra, hogy érdemes lesz más konkrét építkezéseket is felkeresni.

Kamionok nyomában

Pethő András: Mivel láttuk, hogy ez egy összetett ügy, ezért több szálon indult a nyomozás. Egyrészt gyűjtöttük a nyilvánosan elérhető adatokat, és próbáltunk olyan forrásokat találni az építőiparban, akiknek lehetnek információik az Orbán család vállalkozásainak állami megbízásairól.

Emellett gyakori vendég voltam a családi cégek központjánál, a Fejér megyei Gánt mellett lévő bányatelepnél. Először csak azért mentem oda, hogy egyáltalán lássam, hogyan néz ki a hely. Az egyértelmű volt, hogy nagy a forgalom, az ott eltöltött egy-két óra alatt is megfordult ott több kamion is, amelyek kövekkel vagy egyéb termékekkel megrakodva távoztak. Ez adta azt az ötletet, hogy a kamionok útját követve lehetne információt szerezni arról, hogy kik az Orbán-cégek megrendelői.

Ez egyszerűnek tűnt, de hamar kiderült, hogy a valóságban a követés elég bonyolult műfaj. Nehéz például megválasztani az optimális távolságot. Ha túl távol maradunk, akkor egy lámpás kereszteződésnél könnyen elveszíthetjük szem elől a követett teherautót (ő még átmegy a zöldön, de közben mi pirosat kapunk). Ha túl közel megyünk, akkor az feltűnő lehet a sofőrnek, főleg, ha ez túl hosszú ideig van így (furcsa lehet, hogy miért cammog mögötte egy személyautó kilométereken át).

[vimeo id=”256667330″ align=”center”]

Voltak is kudarcaim bőven. Egyszer például sikerült közel száz kilométer után szem elől veszítenem a teherautót. Máskor nem volt ilyen probléma, de a kiválasztott teherautó épp egy olyan helyre ment, amely az ügy szempontjából nem volt releváns. Volt azonban sikerélmény is: az egyik ilyen követés alkalmával a kamion egy olyan építőipari cég telepére szállított követ, amely épp nagy állami beruházásokon dolgozott, így ez újabb fontos bizonyítékot jelentett a nyomozás során.

Dokumentumok a fagyban és a focipálya mellett

Kezdettől fogva az volt a cél, hogy írásos bizonyítékot kapjunk az Orbán-cégek állami projektekben való részvételére, de ezt nehezítette, hogy mi magunk sem tudtuk, milyen iratokat keresünk. Ezért azt próbáltuk elérni, hogy betekinthessünk különböző beruházások teljes, több tízezer oldalas iratanyagába, bízva abban, hogy valahol rátalálunk a bizonyítékokra. Ezzel kapcsolatban mindkét újságírónknak vannak érdekes történetei:

Pethő András: Az egyik komolyabb áttörést a kutatásban az jelentette, amikor sikerült megtalálnom az írásos bizonyítékát annak, hogy az Orbán-család egyik cége részt vett az érdi csatornázási munkálatokban. Ez már csak azért is örömteli pillanat volt, mert elég nehezen sikerült hozzájutnom ezekhez a dokumentumokhoz.

A csatornázást lebonyolító projektcég ugyan az elejétől fogva segítőkésznek bizonyult, viszont volt néhány nehezítő külső körülmény. A cég vezetője azt mondta, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy betekintsek a projekt irataiba, de egyrészt figyelmeztetett arra, hogy hatalmas anyagról van szó, másrészt közölte, hogy a dokumentumok jó része egy külső irattárban, egy szennyvíztelepen lévő fémkonténerben van.

Ez utóbbi azért jelentett problémát, mert ez a megkeresés a tavalyi tél legkeményebb időszakában történt, és a projektcég vezetője jelezte, hogy a szabályok szerint én csak felügyelet mellett nézhetek bele az iratokba, ő viszont nem akarta egy kollégáját sem kitenni annak, hogy mínusz tíz fokban ácsorogjon órákat egy fagyos konténerben. Ezért azt kérte tőlem, hogy várjuk meg, amíg tartósan fagypont felé megy a hőmérséklet. Ez után rendszeresen nézegettem az előrejelzéseket, és amikor enyhülni kezdett az idő, sor kerülhetett az iratbetekintésre. Bár még akkor is nagyon hideg volt, és elég hamar átfagytak az ujjaim az iratok lapozgatása közben, de ezt a kényelmetlenséget elég hamar feledtette az, amikor rátaláltam az első olyan papírokra, amelyeken feltűnt az Orbán család egyik cége.

Zöldi Blanka: Hasonlóan az érdi csatornázáshoz, más projekt dokumentumait sem volt egyszerű megszereznünk. A tápiómenti települések csatornázási munkáit például 2016 májusában lezárták, és feloszlatták a beruházást megrendelő projekttársaságot is – így közel egy évvel később már azt is nehéz volt kiderítenünk, kihez fordulhatunk a dokumentumokért. Végül Nagykáta önkormányzatát kerestük meg, és két hétig leveleztünk a polgármesterrel, mire elhívott minket egy személyes találkozóra. A korábbi levelezésünkből úgy tűnt, hogy azért, hogy betekinthessünk a kért dokumentumokba. Mire másfél óra vezetés után Andrással a polgármesteri irodába értünk, meglepetésünkre csak egy üres tárgyalóba vezettek minket. Kiderült, hogy egyelőre nem azért hívtak meg Nagykátára, hogy megmutassák a kért dokumentumokat, hanem hogy személyesen is megbeszélhessük a projekt korábbi műszaki vezetőjével, hogy óriási irathalmazból pontosan mely iratokra vagyunk kíváncsiak.  Így az első, sikertelen látogatás után újabb két hetet kellett arra várni, hogy valóban megnézhessük a dokumentumokat. A nagykátai focipálya mellett egy raktárban, egymásra halmozott kartondobozokban tartották a projekt részletes dokumentációját. Úgy emlékszem, a harmadik dobozban már találtam is olyan szállítóleveleket, amelyeken az Orbán család egyik cégének neve szerepelt. Alig tudtam leplezni az örömömet a keresgélésemet felügyelő polgármester és műszaki felügyelő előtt.

Rendhagyó nyári biciklitúrák

Zöldi Blanka: Miután megjelent az Orbán család üzleteiről szóló első cikkünk, több tippet is kaptunk az olvasóinktól és más forrásoktól is, hogy milyen más építőipari beruházásokban tűntek fel az Orbán-cégek. Ezek közül kettő a nyár folyamán is zajlott: az egyik az Oroszlány közelében fekvő Vértesi Erőmű beruházása volt, a másik pedig a dél-balatoni vasútfelújítás.

Mivel a két beruházás megrendelői a kérésünk ellenére nem engedték meg, hogy megnézzük a projektek dokumentumait, az építkezések helyszínén igyekeztem bizonyítékokat szerezni. Biciklivel mentem ezekre a helyekre, egyrészt azért, mert így könnyebb volt megközelíteni az építkezéseket és beszélgetni az ott dolgozókkal, másrészt azért, mert nincs jogsim.

Végül bejött a biciklizés: a Vértesi Erőműhöz vezető úton tekerve az egyik első kamion, amelyik szembe jött velem (igazán figyelmesen, nagy ívben kikerülve, örömmel dudálva), az Orbán-család szállítmányozó cégének a logóját viselte. Az erőmű egyik portájához érve egy órát gubbasztottam egy fa mögött, ahonnan pont jól le tudtam videózni, hogy még több mint tíz ugyanilyen kamion érkezett az építkezésre.

A balatoni projekttel nehezebb dolgom volt: két alkalommal is, oda-vissza végigtekertem a Szántód-Balatonfenyves közötti 40 km-es szakaszon a vasútfelújítás mellett, de egyszer sem találkoztam kamionokkal. Út közben viszont több munkás is köszönt és integetett nekem. Eléggé meglepődtek, hogy erre válaszul én közelebb hajtottam hozzájuk, hogy megkérdezzem: “Nem tudják, melyik bányából hozzák ezeket a köveket?”. Mivel mindenkinek elmondtam, hogy újságíró vagyok, a munkásoknak csak kis része mert válaszolni a kérdéseimre, viszont három különböző szakaszon is azt mondták, Gántról érkeznek építőanyagok. Ezt nagy meglepetésemre két dolgozó a beruházás fonyódi projektirodájában is megerősítette, amikor váratlanul betoppantam oda. A balatoni beruházásról szóló információk megszerzését természetesen sajtos-tejfölös lángossal ünnepeltem meg.

Brüsszelben Orbánnal

Zöldi Blanka: Megjelenés előtt mindig részletes kérdéseket szoktunk küldeni a cikkeink érintettjeinek. Orbán Viktor és az édesapja viszont még sosem válaszoltak a családi üzleteikkel kapcsolatos kérdéseinkre. Viszont valahogy szembesíteni akartuk a miniszterelnököt azzal, hogy míg korábban ellenezte az apja állami projektekben való részvételét, mostanra számos állami beruházásból jut közpénz a családjához.

Itthoni rendezvényeken a miniszterelnök általában nagyon gyorsan, érdemi válasz nélkül rázza le a neki személyesen feltett kellemetlen kérdéseket, így más terepet kellett találnunk a szembesítésre.

Egy Brüsszelben dolgozó újságíró azt mondta, hogy évente kétszer, az Európai Tanács ülései után Orbán Viktor szokott tartani egy hosszabb sajtótájékoztatót, ahol általában minden külföldi és magyar újságíró kérdésére részletesen válaszol. Így gyorsan foglaltunk egy fapados jegyet, hogy ott lehessek a júniusi sajtótájékoztatón.

Az Európai Tanács üléseinek az idején két napot az Európai Parlament épületében dolgoztam, mivel nem lehetett pontosan tudni, hogy mikor lesz a miniszterelnök sajtótájékoztatója. Végül a második napra, délután 2 órára hirdették meg a tájékoztatót. Mivel az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete sok magyar újságírót meghívott tudósítani az eseményről, a sajtótájékoztatóra kijelölt terem tele lett kollégákkal.

Emiatt izgultam a leginkább: a sajtótájékoztató több mint egy óra késéssel kezdődött, és Havasi Bertalan már az elején jelezte, hogy csak 4-ig érnek rá, és valószínűleg nem lesz idő mindenkinek a kérdésére. Az U-alakú asztálnál helyet foglaló újságírók ülésrend szerint kérdezhettek, én ezért igyekeztem Orbánhoz a legközelebb ülni, azonban Havasi Bertalan pont az asztal másik végén kezdte a sort: az MTI tudósítójánál.

Az utolsó tíz percben azonban így is maradt idő a kérdésemre. Életemben először kérdeztem élőben a miniszterelnököt, úgyhogy azért volt egy kis gombóc a torkomban. Fejben már nagyon sokszor lejátszottam korábban, hogyan fog zajlani a beszélgetés, de egy dologgal nem számoltam előre: az asztali mikrofon működésével. Amikor kérdeztem, meg kellett nyomni a saját mikrofonomon egy gombot, amikor pedig Orbán válaszolt, ő nyomta meg a saját mikrofonjának a gombját. A miniszterelnök ellentmondásos magyarázkodásba kezdett a családjának üzleteiről, nem válaszolt egyenesen a kérdésemre, így újabb kérdést akartam feltenni, és megnyomtam gombomat – ezzel azonban elnémítottam a miniszterelnök mikrofonját. Erre azonban csak később, már a sokadik gombnyomkodás után jöttem rá. A felvételt utólag visszanézve vicces, hogy a miniszterelnök és köztem nemcsak szócsata, hanem egy kívülről alig látható, egymást elnémító mikrofongomb-nyomkodós csata is zajlott.