Munkatársunk, Szabó András kapta idén a Szente László-díjat

Szabó András, a Direkt36 újságírója és szerkesztője nyerte el a Szente László-díjat, amelyet az idei évben harmadik alkalommal adtak át. A díjátadót január 28-án tartották Budapesten a Magvető Café-ban.

A díjat a 2022-ben elhunyt Szente László újságíró emlékére alapította két egykori kollégája, Rangos Katalin és Friderikusz Sándor. Szente korábban a Magyar Rádiónál dolgozott, nevéhez fűződött a 180 perc című műsor létrehozása, emellett ő volt a Szombat délelőtt és a 168 óra műsorvezető-szerkesztője, később pedig hosszú évekig vezetett jogvédelmi műsort a Klubrádiónál.

A díjjal azoknak az újságíróknak a munkáját akarják elismerni, akik – az alapítók megfogalmazása szerint – „különleges tehetségüket, kikezdhetetlen szakmai tudásukat és kérlelhetetlen alaposságukat nem tudják vagy nem akarják célratörő önérvényesítéssel párosítani.”

Szabó András a Direkt36 szerkesztőségében. Fotó: Pethő András

Szabó András nyolc évig dolgozott újságíróként az Origónál, majd több évet eltöltött az Indexnél és a vs.hu-nál is. 2011-ben Gőbölyös Soma-díjat, 2010-ben pedig Minőségi újságírásért díjat nyert cikksorozatáért, ami a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületének eladását mutatta be.

András 2016-ban csatlakozott a Direkt36 csapatához újságíróként, tavaly óta pedig szerkesztőként is dolgozik. Számos, komoly visszhangot kiváltó sztorin dolgozott, több cikket írt a Paks II. beruházás hátteréről, az orosz-magyar kapcsolatokról, de rendszeresen foglalkozik az Orbán-kormány döntéshozatalának folyamataival is. Vezető szerepet játszott annak a háromrészes cikksorozatnak  az elkészítésében, amely a kormány kudarcos gazdaságpolitikájának hátterét mutatta be.

Azért dolgozunk, hogy feltárjuk neked a hatalom titkait. Most te is segíthetsz nekünk! Csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez! Részletek →

A keddi díjátadón betegség miatt nem tudott részt venni, ezért a Direkt36 egyik alapítója és szerkesztője, Pethő András vette át a nevében az elismerést. „Nagyon jó helyre került a díj idén is, András olyan újságíró, akit az hajt, hogy szépen megmunkált anyagok készülhessenek” – mondta, hozzátéve, hogy ebben a szakmában „iszonyatosan sok aprólékos, pepecselős munkára van szükség, és András ebben nagyon jó.”

Szabó András megbetegedése miatt Pethő András vette át a díjat a nevében. Fotó: Panyi Szabolcs

A Szente László-díjról döntő testület tagjai Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, Dull Szabolcs, a Telex korábbi főszerkesztője, Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója, Moskovics Judit az RTL Házon kívül műsorának munkatársa, és Papp Réka Kinga újságíró, aki a 2024 októberében elhunyt Hadas Krisztina dokumentumfilmest váltotta a zsűriben. A díjátadó elején egy perc néma csenddel tisztelegtek a jelenlévők Hadas Krisztina előtt.

Ez a második alkalom, hogy a Direkt36 újságírója nyeri el a díjat. 2023-ban a zsűri Wirth Zsuzsannának ítélte a Szente László díjat, a zsűri a kórházi fertőzésről szóló cikksorozatát – amelyért kollégájával, Marton Kamillával a Transparency-Soma díjat is elnyerték ugyanabban az évben – emelte ki méltatása során. 2022-ben pedig Moskovics Juditot, az RTL Házon kívül című műsorának munkatársát díjazták.

„A gazdaság visszaéléseiről szóló beszéd a demokrácia legfontosabb garanciáinak egyike” – indokolta a zsűri elnöke, Majtényi László, hogy miért kollégánknak, Szabó Andrásnak ítélték a díjat. Beszéde elején egészen a 17. századig visszament a történelemben, felidézve, hogy John Milton 1644-ben adta ki cenzúraellenes röpiratát. Majd hozzátette, a sajtószabadságot Kanttól kezdve Kossuth Lajoson át Széchenyi Istvánig sokan fontosnak tartották.

Ezután rátért arra, hogy András cikkei az állam gazdasági titkait tárják fel. „A egész magyar gazdaságpolitika kormányzati szándék szerint teljes mértékben el van titkolva a magyar társadalom elől, es akkor jön egy újságíró, jön a Direkt36, és ezeket a titkokat leleplezi. Amit olvastunk, megfelel nagyjából egy kriminek vagy lélektani drámának.” A Majtényi László által méltatott cikksorozat elkészítésében Szabó András mellett részt vett Galavits Patrik és Pethő András is.

„Az a munka, amit a Direkt36 csinál, szinte napról napra értékesebb” – tette hozzá Moskovics Judit, a zsűri egyik tagja.

A zsűri a díjátadón bejelentette, jövőre a terveik szerint szabadúszó újságírókat is lehet nevezni majd a díjra, hiszen köztük is számos tehetséges újságíró van.