„150 millió eurós vételár derül ki a birtokunkba jutott dokumentumokból, ezen kívül még 20 millió euró volt elkülönítve, amit az Euronews úgynevezett turnover programjára. Ezt az összeget az üzletileg egyébként rossz bőrben lévő Euronews-t helyrehozzák egy mendzsmentprogram keretében” – mondta Gólya Ágnes arról, mi szerepelt a Direkt36 és két partnere, a francia Le Monde és a portugál Expressóhoz eljutott dokumentumokban.
Az iratokból az is kiderült, hogy magyar részről a Széchenyi Alapok által kezelt egyik magyar állami tőkealap 45 millió euróval szállt be az üzletbe.
Kezdetektől aggodalommal figyelték az Euronews munkatársai az új tulajdonos feltűnését. Ennek egyik fontos oka volt az ügy másik kulcsszereplője, Pedro Vargas Santos David, akinek a cége bevásárolta magát az Euronews-ba.
„Nemcsak az Euronewson belül, hanem Európában is sokan felkapták a fejüket az üzletre” – mondta Pethő András, a cikk másik szerzője. Ennek oka szerinte többek között az volt, hogy tudni lehetett, David apja, Mario David konzervatív politikusként szoros kapcsolatot ápol a magyar kormánnyal és régóta jó viszonyban van Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
„Az a 17,5 milliárd forintnak megfelelő 45 millió euró, amivel az SZTA beszállt, teljes egészében közpénz”
– emelte ki az üzletről Gólya Ágnes.
Utaltak a megszerzett dokumentumokban arra is jelek, hogy a magyar kormány politikai befolyást is akar szerezni az üzlettel. Erről árulkodott az SZTA munkatársai által írt egyik előkészítő dokumentum, amelyben megjegyezték, hogy a célok között van egyetemekkel együttműködni a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.
Egyelőre azonban nem tűnik jó befektetésnek az Euronews: kiderült ugyanis, hogy nem könnyű együttműködni Daviddal, aki – mint az a Direkt36-hoz került e-mailezésből megtudható – hosszú ideig nem volt hajlandó kifizetni egy neki címzett számlát, illetve egyelőre anyagilag sem jövedelmező a vállalkozás.
A műsorban ezek mellett beszéltünk arról is, hogyan illeszkedik Orbán Viktor külföldi befolyásszerzési kísérleteibe az ügylet, mennyire jöttek be az eddigi médiavásárlások politikai szempontból Szlovéniában és Észak-Macedóniában, és hogy miért van sokkal nehezebb dolga a magyar kormánynak ezzel az építkezéssel külföldön, mint itthon.
A teljes beszélgetés elérhető Spotify-on, Soundcloudon és Youtube-on. Gólya Ágnes és Pethő András cikke pedig ezen a linken olvasható.
Borítókép: Az Euronews lyoni székháza Fotó: Benoit Brochet / Wikimedia